Nyáron sem unatkoztak harcművészeink!!!

 

Ahogy minden évben idén is megrendeztük a Ifjúsági Jujutsu Kör nyári táborát. Vasárnapi indulásunkat csak a komor idő és a korai ébredés ronthatta el. Harminckét fővel indultunk a balatoni edzőtáborba.

Keveset a szállásunkról: a Somogy Megyei Gyermektábor Fonyódligeten Balatonboglár és Fonyód között, közvetlenül a Balaton partján 17 hektáron terül el. A tábor számtalan programot kínál kézműves foglalkozástól az éjszakai akadályversenyig.

A nyolcnapos edzőtábor korán sem a passzív pihenésről szól. Azonban kora reggeli kelések, reggeli torna és edzések mellett volt idő kikapcsolódni is.

A hét folyamán kirándultunk Balatonbogláron kisvonattal,kipróbáltuk a gyermekdiszkót és a gyerekek kedvencét a trambulint is.

Táborunk kis csapatán a rossz idő sem tudott kifogni. Kártyáztunk, rajzoltunk,gyurmáztunk, esténként pedig diavetítés volt kihagyhatatlan program.

A hét vége felé közeledtek a vizsgák: pénteken a gyerekek, szombaton pedig a felnőttek vizsgáztak sikeresen. A vizsgára ellátogatott Seres Károly 4. Danos sensei és Suhajda Éva 2. Danos sensei is.

A szombat vizsgát követően záró bulit tartottunk és megünnepeltük a sikeres tábort.

 

Július 29.-én péntek délután vizsgáztak a gyermekek két csoportra osztva 5 övfokozatra:

Narancs övre vizsgázott: Bajári Nikoletta, Csákvári Áron, Csákvári Balázs, Pásztor Attila és Melik Balázs.

Narancs öv lila csíkra vizsgázott: Molnár Tímea, Pajor Tünde, Horsik Tamás, Noszka Krisztián és Rácz László.

Lila övre vizsgázott: Thalmayer Tímea, Badacsonyi Botond és Badacsonyi Lóránt.

Lila öv szürke csíkra vizsgázott: Dobos Kitti, Dobos Martin, Molnár Dániel és Tóth Roland.

Szürke övre vizsgázott: Badacsonyi Viktória, Dankó Dominik, Magócsi Márk és Tóth Roland,

 

A felnőtt vizsgákat 30.-án szombaton délelőtt a fehér és sárga öves vizsgákkal kezdtünk, ahol három fiatal harcművész egyszerre két fokozat anyagát mutatta be sikeresen.

Fehér öv sárga csíkra vizsgázott: Csákvári Bálint, Hornyák Ákos, Hornyák Krisztina és Perjés Zoltán.

Sárga övre vizsgázott: Csákvári Bálint, Hornyák Ákos, Hornyák Krisztina és Mányi József.

Zöld övre: Seprenyi Bettina, Fekete Attila, Fekete és Tiborné Andi.

Gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk nekik!

 

Thalmayer Renáta

 
 
       
         
Minden jog fenntartva! © Füzesi Péterné - Ifjúsági Jujutsu Kör Alapítója (2009)